Ha eljönnél hozzám egy hétvégére Paranába…

Immáron hetedik hónapja tengetem a kis unalmas (pff, dehogy) életemet Argentína kb északi részének egy városkájában, és sokszor gondolok arra az utcákon csavarogva, meg egy-egy helyi szokást megmosolyogva, hogy mennyire szeretném ezt megmutatni nektek, magyaroknak, akik ugyanúgy értenétek, ahogyan én, és éppúgy rácsodálkoznátok néhány dologra, ahogyan én is. Szóval most játsszunk olyat, hogy Te eljössz, és együtt töltünk itt egy hétvégét. Csak úgy játszásiból. Már az is kaland számodra, hogy nem megyek ki eléd a reptérre, mert Buenos Aires messze van, ezért két vagy három röpke kis átszállással (busz, mert a vonatokat offolták), nagyjából 8 óra alatt ide kell találj hozzám. Mutogatva. Mert arra már érkeztem rájönni, hogy nemcsak hogy az angollal elküldenek a sunyiba, de igazából a spanyollal sem érnél sokat, mert ó, Argentínának bizony külön nyelve van ám! Provinciánként, meg szinte városonként és negyedenként is külön-külön… De sebaj, ha én ideértem, neked sem gond, s cserébe én már ott várlak a pályaudvaron kezemben egy fincsi, szárított narancshéjjal és mentával ízesített mátéval (mert a melóban általában úgy isszuk), vállamon a termoszt tartó kistatyóval, és viszek neked egy kis alfajort (ejtsd: álfákhor) is, a kukoricalisztes féléből, mert az a legfinomabb, és akkor egyből beleszeretsz az aktuális kis világomba! Biztos fáradt […]

Continue Reading