Ha eljönnél hozzám egy hétvégére Paranába…

Immáron hetedik hónapja tengetem a kis unalmas (pff, dehogy) életemet Argentína kb északi részének egy városkájában, és sokszor gondolok arra az utcákon csavarogva, meg egy-egy helyi szokást megmosolyogva, hogy mennyire szeretném ezt megmutatni nektek, magyaroknak, akik ugyanúgy értenétek, ahogyan én, és éppúgy rácsodálkoznátok néhány dologra, ahogyan én is. Szóval most játsszunk olyat, hogy Te eljössz, és együtt töltünk itt egy hétvégét. Csak úgy játszásiból.

Már az is kaland számodra, hogy nem megyek ki eléd a reptérre, mert Buenos Aires messze van, ezért két vagy három röpke kis átszállással (busz, mert a vonatokat offolták), nagyjából 8 óra alatt ide kell találj hozzám. Mutogatva. Mert arra már érkeztem rájönni, hogy nemcsak hogy az angollal elküldenek a sunyiba, de igazából a spanyollal sem érnél sokat, mert ó, Argentínának bizony külön nyelve van ám! Provinciánként, meg szinte városonként és negyedenként is külön-külön… De sebaj, ha én ideértem, neked sem gond, s cserébe én már ott várlak a pályaudvaron kezemben egy fincsi, szárított narancshéjjal és mentával ízesített mátéval (mert a melóban általában úgy isszuk), vállamon a termoszt tartó kistatyóval, és viszek neked egy kis alfajort (ejtsd: álfákhor) is, a kukoricalisztes féléből, mert az a legfinomabb, és akkor egyből beleszeretsz az aktuális kis világomba! Biztos fáradt vagy a baromi hosszú út után, ezért szépen hazasétálunk, Te közben nevetve meséled, hogy mennyit bénáztál út közben, én meg néha-néha közbevágok, hogy megmutassam “Nézd, ez a falfestmény a kedvencem a városban”, “Ebbe a parkba járok futni, ide ülnek ki a családok esténként mátézni”, “Figyeled, hogy van egy kis nyíl az utcatáblákon, ami az utca irányát jelzi?”, és élvezem a zavarodat, mikor feltűnik, hogy alig vannak zebrák, és csak úgy érzésből rángatlak magam után a kocsik között.

A kis házikónkba megérkezve megijedsz a 20 éves, vak, félig sánta, félholt macska démoni vérnyákolásától, én meg már nevetve tuszkollak is a zuhany alá. Addig én sütök neked házi empanadat, azt pakolok bele, amit szeretsz, s mire felfrissülve előkerülsz, én már az asztalnál várlak a forró ropogós kis szütyőkkel, Luciano Pereyra zenéjével, és egy fernet koktéllal. S akkor irány meglesni az esti várost! A peatonalon (korzó) megyünk végig, hogy lásd a menő márkaboltokat, és hogy milyen elképesztően szexuális az egész divatjuk, ugyanakkor az utcazenészeket, meg tollas füliket és karkötőket gyártó utcai művészeket is. Te is rácsodálkozol, hogy ezek az emberek folyton az utcákon járkálnak, szinte üres minden ház. Kiérünk a térre, a fő katedrális elé, én megmutatom a gyönyörű épületeket, és remélem épp olyan nap érkezel, mikor nyitott tangó estet tartanak a templom előtt. Azon biztos elbambulunk egy órát is 🙂 Szeretném, hogy lásd a katedrálist belülről is, s hátha épp mise kezdődik. Szinte spirituális élmény, mikor egy szál gitárral, egy kellemes női hang spanyolul énekelve felkészít az imára. Biztos kimerült és álmos vagy, szóval haza is ballagunk a naplementére,ami lenyűgöző az ablakomból, meg a szomszéd általában tol hozzá egy kis Despacitót, s akkor már nem is olyan érzelgős. Aztán gyors vacsi, és aludj!

Másnap reggel kapsz egy erős kávét, és csinálok neked egy jó kiadós reggelit is (nem ám úgy mint itt, kis máté kis keksszel, ebben maradjunk európaiak), mert úgy tervezem, hogy cakon-pakli bejárjuk az egész helyet. Mehetnénk mondjuk biciklivel. Ja, várj, nem, mégsem. Nem akarlak megölni. Tudniillik én egy ideig jártam úgy, s az irreálisan sok autó és motor között manőverezve, a száz fokban és kétszáz százalékos páratartalomban, fejben azt sakkozva, hogy a sok egyirányú utcában hogyan jutsz el a célodig, miközben a mindenhonnan felbukkanó kutyák zaklatnak, és meg kell próbálnod megállni a pirosnál kb 70 fokos szögben…hú… sokszor búcsút mondasz fejben mindenkinek, szóval inkább ne. Inkább buszozunk kicsit, érezd a fílingjét, hogy nem igazán áll meg, mint inkább csak lelassít. Aztán sétálunk a szegénynegyednél, a kilátástalanság paradicsomában, s felkanyarodunk a folyóhoz, a szép kis villák felé, hogy Te is láthasd a kontrasztot. S közben én mesélek. Jaj, rengeteget mesélek, bármiről kérdezel! A folyónál veszek Neked churrost (csurroszt) meg tortas fritast (tortász fritász), aztán leülnénk megpihenni a csodás kilátáshoz. Ülünk, folyik rólunk a verejték, hallgatjuk a madarakat, figyeljük az embereket, a nap bármely szakában ott találod a fél várost. Elég piszkos a víz, de egye fene, ha szeretnéd, az öreg kikötő után kicsit mártózhatunk is. Aztán ehetünk egy jó steaket, vagy valami remek sült húst a “disznó házának” elnevezett kis étteremben. Kora este még elmegyünk a Szépművészeti Múzeumba, mert kellemes hangulata van, eddig bármikor mentem, mindig egyedül voltam 🙂 Aztán gyorsan beugrunk a városi könyvtárba is, mert gyönyörű épület, és mert egyszer találtam egy antológiát, egy Kosztolányi-novella volt benne magyarul, kicsit meghatna Téged is, hogy a csöpp kis nemzetünk ott van mindenhol. Estére beülünk a kis bárba a központon, örülsz majd neki, hogy itt másfél literes egy sör, és éjjel élő zene is van, bár nem túl autentikus.

Harmadik nap szeretnélek elvinni a helyre, ahol dolgozom (leányanya nevelő intézet). Megmutatom az óriási, régi épületet, meg amiket pingáltam már ide-oda a lányokkal a falakra, bemutatom őket is, meg a drága kis tökmagokat, és Te biztos ledöbbensz, és csak órákkal később tudod feltenni a kérdéseket. Erről az egész helyzetről úgy globálisan az országban. Megismered a jóarc munkatársakat is, akik mosolyogva megpróbálnak egy-két magyar szóval villogni. Mondjuk azzal, hogy “csurukhe” (csörögét sütöttünk tegnap). Tőlük elég édesen hangzik. Délutánra kicsit hazamegyünk, mert főzök neked, együtt vásárolunk hozzá, Te választhatsz. Közben ülsz a tetőn, és hallgatod, ahogy a szomszédban vitáznak és röhögnek, 4 háznyira egy banda próbálgat esténként, a kutyák folyton be akarnak törni a hálómba, és hallod, ahogy a másik szomszéd becsukja a nappali ajtaját. “Hát igen”, mondom én, “errefelé elég bensőségesek vagyunk még panelek nélkül is.” Nem is tudom, hogy a botanikus kertbe rohanjunk, vagy hagyjam, hogy vegyél néhány szuvenírt. Mert este elmegyünk egy filharmonikus koncetre, amik ingyenesek, és elképesztően jók. Múlt héten a trombitás a Despacitóval hangolt be. Itt még a komoly zene se olyan komoly. S éjjelre a nagy klubba, a főtéren. Nemrég balkán partit tartottak 😀 Itt. Balkán partit. De táncolni szeretnél kicsit, azt sejtem. Hullafáradtan érkezünk, és Te már pakolsz is. Még zsong a fejed, rengeteget beszéltek Hozzád nagyon gyorsan és nagyon hangosan. Itt senkit sem érdekel, hogy nem érted a nyelvet. Vagy tudod mit, játszunk azt, hogy kicsit beszélsz is spanyolul! Úgy még érdekesebb volt az egész.

Sajnálom, hogy már hajnalban indulnod kell a reptérre. Pedig a kedvenc alkoholomat még meg se kóstoltad… Én még játszanék.  Otthon folytatjuk, jó?

***

Néhány szükséges lábjegyzet:

Alfajor- argentin teasütemény, többnyire dulce de lechével, azaz sűrített tejjel ízesítik, és rengeteg fajtája létezik az országon belül is.

Mate- vagy yerba máté tea, a mindent helyettesítő italuk, amit termoszostul mindenhová cipelnek magukkal.

Empanada- különböző finomságokkal (pl. sajt, hús, sonka, spenót) töltött kis tésztaféleség, amit sütőben sütnek ropogósra.

Fernet- a legtradicionálisabb alkoholjuk (bár igazából olasz ital), leginkább a konyakhoz tudnám hasonlítani, s bár rövidital, szinte kivétel nélkül koktélként isszák: sok jéggel és Colával. Bár én jobban kedvelem a Serrano nevű üdítővel, mert az olyan, mint a Cola, csak keserű.

Churros- eredetileg spanyol édesség, egy cukorba mártogatott kis tésztarudacska, amit itt természetesen dulce de lechével töltve fogyasztanak.

Tortas fritas- leginkább egy túl sokáig sütött kis lángoshoz tudnám hasonlítani, amit feltét nélkül, kekszként ropogtatnak. Nagyon finom, és itt, Paranában, egy általános szokás, hogy ha esik, akkor mindenki ezt eszi. Misztikus módon, amint dörög egyet, már érzem is az illatát, és ahogy elered az eső, valamilyen rejtett sarokból biztos előbukkan néhány tortas fritas, és valaki már forralja is a vizet a mátéhoz. Akkor is, ha addig amúgy tök egyedül voltál egy bútortalan, üres szobában.

You may also like

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *