Leningrád télen

Indulás előtt egy nappal még a főkonzulátussal telefonálok. Kis probléma akad ugyanis az útlevelemmel kapcsolatban (a történetben talán szerepel némi nem mindenhol legális tény, és helyenként egy kis celluxragasztó is), s ezért Nelli -aki saját hibájából már ismeri utazási szokásaimat- kérve kér, hogy legalább előbb telefonálgassak körbe. Szóval telefonálok is, és tovább is kapcsolnak vagy háromszor, mert a kérdésemet nem is igazán értik, s aztán végül a főfőakármi a főfőakármin közli velem, hogy feladtam neki a hónap rejtvényét, szóval adjam meg a számom, utánajár, s visszahív. Néhány perc múlva közli, hogy személyes véleménye az, hogy ne menjek sehová, de ha mégis megyek, akkor próbáljak majd esetleg rá hivatkozni és sok sikert.

Nos így indulunk el ezúttal hárman a várva várt hideg, sötét, ruszli-szagú orosz utunkra, célba véve a szépséges arisztokráciáját örökké őrző Szentpétervárt.

(Egyébként a reptéren még Nelcsiben kicsit meghűl a vér, mikor engem félreállítanak, de megnyugszik, mikor kiderül, hogy csak a szokásos véletlenszerű chekingről van szó, hogy nem vagyok-e sorozatgyilkos. Nem vettem magamra. A gépünk egy óra késéssel száll fel, és nem is nagyon értjük mit kell megjavítani, de annyi baj legyen. Jövünk!)

Délután érkezünk, 4-kor már sötét van, a világon senki nem ért és nem beszél angolul, de nem baj, mert van közöttünk perfekt orosz, meg Gabival mi is nagyon édesen próbálkozunk, amit roppantul értékelnek. Gyorsan el is jutunk az airbnb szállásunkra, egy gyönyörű Tolsztojszkij Dómnak nevezett helyen lévő lakás felének a felébe. Nagyon okosban leválasztották laminált lapokkal a szobákat, majdnem el is hisszük, csak azért nem tart plafonig a dolog. Elfogyhatott a vodka munka közben. De mindenért kárpótol az aranyos mintás tapéta, az aranyos márványos, hófehér, díszes műanyag ágy, meg a világ minden tájának jellegzetességeit ötvöző sok-sok csecsebecse. Szóval elég orosz a hely, na.

Első utunk egy Kvártérká nevű helyre vezet, ahol máris belevetjük magunkat a pelmenyi és várenyiki világába, és egy szamovárt is rendelünk az est koronázásaképp (tradicionális orosz teafőző. általában kis sütikkel és lekvárral szolgálják fel. el kell képzelni egy kis kancsóban lefőzött nagyon erős teát, amihez kapunk egy díszes szamovárban kb 3 liternyi forró vizet, s a kis speckó csészéket, amik üvegből vannak egy fém fogantyúba helyezve. ebben keverjük a teát, s hozzá majszoljuk a sütiket. valami isteni).

Másnap nem akarunk túl korán kelni, semmi értelme, meg amúgy is képtelen lennék rá. Ezért is lepődöm meg, amikor egészen kipihenten kipattan a szemem és még mindig sötét van. Dühös is vagyok, hogy életemben először sikerül hajnalban kelni, mikor nem kéne, de észreveszem, hogy amúgy 10 óra van. Igen. Péterváron nagyon meg kell ám becsülni azt a néhány órát, amíg “derengés” szintű világosság van, mert azért teljesen világosnak egyik napszakot se mondanám.

Az Ermitázs felé vesszük utunkat, amiről mindenkinek szolgáljon remek hírként, hogy bármilyen nemzetiségű diákigazolvány felmutatásával teljesen ingyen bele lehet jutni. Plusz, valami isteni csoda folytán még sort sem kell állnunk, ez bemenetelünk után már nem nagyon volt jellemző. A palotát bejárni 3-4 óra sem elég. Egyszerűen lélegzetelállító az egész pompa. Az orosz arisztokrácia minden fényűzése szobákban, bútorokban, tárgyakban kifejezve. (hasznos infó námbör 1: a falat se érintsétek meg, mert Gabi megtette, és kapott érte egy 15 perces dühös fejmosást az orosz kultúránk védelméről és tiszteletéről, amitől mondjuk csak Nelli jött zavarba, mi csak szórványokban értettük. de szóval ne tegyétek. a teremőr nénik tök ugyanúgy néznek ki, nagyon puccosak, és ez életük igazi küldetése, olyan titkosszolgálat szinten).

A Téli Palotáról és az Ermitázs lélegzetelállító gyűjteményéről egyébként bőven olvashattok magyar cikkekben, szóval nem is duplikálnék fölöslegesen, legyen elég annyi, hogy egyértelműen a világ egyik legjelentősebb múzeuma a Louvre és a Tate mellett, és azoknak a látogatóknak is lélegzetellálító élmény, akik egyébként nem múzeumos típusok. Must! És kész.

Nelli lebeszélt minket a temetőről, már csak azért is, mert majdnem egész nap sötét van, szóval beadjuk a derekunkat, és indulunk is az egyik legnagyobb célomhoz: az Auróra hadihajóhoz. Úgy esett ugyanis, hogy amikor otthon mondtam, hogy Pétervárra utazom legközelebb, valahogy a család minden idősebb tagja lazán rávágta, hogy “Jajj, Leningrád, ott mi is voltunk!” Nagyapám viszont pontosan meg is határozta, hogy mikor még a tengerészetnél szolgált, ott horgonyoztak ők az Ávroránál, ott is volt, nézzem meg én is. Hát sutyiban elő is kerestük mamival a régi fotókat (azt a keveset, amit nem vitt el az árvíz), felpróbáltam az usankáját (ami pimaszul jól állt rajtam), és el is határoztam, hogy akkor ott készítünk képet. Kössük össze a fél évszázadot.

Mi nem mentünk fel a hajóra, mert nagyon hosszú sor állt, és elég drágának találtuk. Plusz, őszintén szólva éhes voltam, és olyankor nem lehet velem mit kezdeni. Ezért ebéd után battyogtunk a Vérző Szív Templomához, ami azt leszámítva, hogy egy részét épp felújítják, hozza az orosz színvonalat. Abban ugyanis meg kell egyeznünk, hogy templomépítésben az oroszok nagyon ott vannak a világ topjában, gondoljunk csak a moszkvai Vaszilij Blazsennij Székesegyházra, vagy az Angyali Üdvözlet Katedrálisára Voronyezsben. Szentpéterváron még a Szmolnij-katedrálist érdemes mindenképp meglesni, és ezekbe érdemes bemenni is, noha nekünk ezúttal nem sikerült.

A Cárszkoje Szeló leginkább a nyári időszakban számít érdekes látványosságnak a maga pompázatos szökőkútjaival, de építészeti szempontból bármikor gyönyörű, csak bizony rá kell szánni a belépőt, nem olcsó cári mulatság.

Csóró magunkfajta túristáknak inkább az orosz művészeti múzeumokat ajánljuk, mert így bőven jut mellette a nem elhanyagolható gasztronómiára is, ami nagyon nem merül ki a pelmenyiben. Nekem még mindig nagy kedvenvem az “uka leves”, ami forró, tele van hallal és vodkával szolgálják fel. Még a szeles Péterváron is átmelegítette a kicsi szívemet. De sok blínizőt (orosz palacsintázó) is találtok, ahová érdemes betérni, és valami kavirát mindenképp szorítsatok bele az útba.

Mivel Szentpétervárt egyébként lehetetlen lenne beleszorítani a rövid kis posztjaimba, inkább ellátlak néhány jó tanáccsal, és melegen ajánlom, hogy nézd meg magad!

Ezekre figyelj:

  • Magyarországról vízumot kell csináltatnod, Ukrajnából egyelőre nem
  • Szerezz be rúbelt, nem nagyon tudsz más valutával fizetni, és a kártyádra se bízd rá magad
  • Mindenképp szerezz be néhány napos bérletet, a távok nagyok, a közlekedés viszont jól megszervezett
  • Ilyen tekintetben viszont (meg minden más tekintetben is) jó ha félreteszed a józan gondolkodásodat, mert mondjuk ne lepődj meg, ha a villamos az út kellős közepén dobálja le az embereket, és neked a kocsik között manőverezve kell odáig jutnod, hogy felszállj
  • Tanulj oroszul. Ha angolul beszélnek hozzád, azt se érted meg orosz nélkül 😀
  • Ne engedd, hogy kedves emberek a kezedbe nyomjanak egy galambot, vagy ilyesmi, mert aztán kifizettetik. Egyébként is óvakodj az utcai hostessektől, én sétáltam az épületeket bámulva, mire minden elsötétült, nem kaptam levegőt, és rájöttem, hogy egy kétméteres homárfigura ölel magához teljes erejéből. Nellit majdnem követték az étterembe a telefonkártya árusok.
  • Kerüld a fekete garbós, koskás sapkás, középkorú orosz bácsikat. Ne kérdezz semmit, csak kerüld.
  • Figyeld az apró kis orosz megoldásokat. Zseniális mindegyik!
  • Esténként kapcsold be az orosz tévét, bárhol is vagy.

Mindenekelőtt pedig add át magad a városnak, és élvezd ahogyan keveredik a gopnik életérzés az orosz arisztokráció maradványaival!

 

You may also like

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *